2014.10.03-05., Románia, Bekecs-tetői emlékezés (Becheci, Maros megye):

Bekecsi emléktúrát szerveznek a romániai, erdélyi bajtársak, ahol az első világháború egyik csatájára emlékeznek (1916. szeptember 29 és október 5. között zajlott, magyar győzelemmel végződött). Idén várhatóan csataimitáció is lesz majd. Egyesületünk várhatóan képviselteti majd magát pár fővel. (A Bekecs-hegy (románul: Becheci) a Görgényi-havasok déli vonulatának része. Romániában, ErdélybenMaros megye keleti részén fekszik.) Egyesületünk képviseletében jelen voltak: Csontos János, Bodnár Dániel, Juhász Imre, Kállai Péter, Mészáros Imre, Szabó Gábor.

2014.09.20., Létavértes:

Szüreti felvonulást tartottak Létavértesen, melyen több fogat és hátaslovasok is felvonultak. Két huszárunk lóháton, két fő pedig fogaton vonulva képviselte egyesületünket. Résztvevők: Adorján Csaba, Horváth Csaba, Szoboszlai Endre, Szoboszlai Soma.

2014.09.06-07., Románia, Máramaros megye, Koltó (Coltău, judeţul Maramureş): Az 1849 erdélyi hadjárat 165. évfordulóján felavatásra került Bem Józsefnek (Bem apó), a szabadságharc legendás lengyel származású, magyar honvédtábornokának a mellszobra.

Az eseményre Koltón, a Teleki kastély (Teleki-Petőfi múzeum) kertjében került sor. Az ünnepi programom csapatunk gyalogos egysége állt díszőrséget. A kulturális műsorral színesített program előtt, Tőkés László református lelkész, EU parlamenti képviselő, tartott istentisztelet a református templomban. Egyesületünk képviseletében jelen voltak: Csontos János, Bodnár Dániel, Kállai Péter, Kiss Bernadett, Mészáros Imre, Papp József, Szabó Gábor.

A szoboravatás előtti estén, 2014.09.06-án, szombaton, 19 órától a koltói Református Gyülekezeti Házban, A LENKEY HUSZÁROK HAZATÉRÉSE 1849-ben címmel vetítéssel színesített előadást szerveztek, majd a 2013 NYARÁN LEZAJLOTT LENKEY EMLÉKTÚRA képei elevenedtek meg. (A 2013. évi lovas túra Máramaros megyétől Arad megyéig tartott.) Előadók voltak: Somogyi Sándor történelem tanár, és Csontos János.

2014.08.22., Debrecen, emléktáblát avattunk az egykori huszárlaktanya falán: Az I. Világháború kitörésének emlékére emléktáblát avattunk a Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred egykori huszárlaktanyájának helyén (Debrecen, Széchenyi és Nyugati utcák kereszteződésében).

A Nyugati Utcai Gyógyszertár falrészén, történelmi hiánypótlást végeztünk az emléktábla elhelyezésével! Az ünnepségen jelenlévőket Csontos János köszöntötte, majd a gyógyszertár tulajdonosa, vezetője, Havasné Máté Piroska, és elnökünk, leleplezték az emléktáblát. Megemlékező beszédet mondott: Dr. Mazsu János történész. Ezt követően Topor István történész, és vitéz Csizmadia József, és Juhász Imre alelnökünk tartott rövid visszatekintést. Az ünnepséget koszorúzás, és – a gyógyszertár tulajdonosának szívességéből – kis fogadás zárta. A programon a szentjobbi huszárok küldöttsége is részt vett. (Az eseményről a DTV és a Hajdú-bihari Napló tudósított.) Utólagos sajtó-beszámolókat lásd:
http://www.dehir.hu/debrecen/szaz-eve-tort-ki-az-elso-vilaghaboru-emlektablat-avattak-debrecenben/2014/08/22/

És itt is, sok fotóval a szöveg alatt, után:

http://www.haon.hu/huszarok-emlekeztek-a-huszarokra/2622452

(Az eseményen készült néhány fotót lásd a Galéria című részen!)

2014.08.20., Debrecen:

A híres debreceni Virágkarneválon lovas díszegységünk már 2013-ban sem, és 2014-ben sem szerepelhetett, az új nagyerdei stadionépítés miatt. De a gyalogos díszegységünk közreműködött a Déri Múzeum közelében lévő Szent István domborműnél, ahol a városi ünnepségen és koszorúzáson, zászlótartó díszőrséget állt csapatunk három tagja: Csontos János, Szabó Ferenc és Szoboszlai Endre.

2014.07.27-28., Románia, Székelyvécke (Veţca, Maros megye):

„Marosszéki Lófuttatás” címmel lovas programot szerveztek erdélyi bajtársaink, ahol pár fővel egyesületünk is képviseltette magát. Juhász Imre csikósbemutatót tartott, Csontos János volt a szakmai kommentátor, közreműködött még Szoboszlai Soma.

2014. 07.20-22., Hortobágy:

A híres Hortobágyi Lovas Napok programjaiban (idén összekapcsolva volt a Nyeregszemle nevű országos, sőt, a határon túlról érkezett csoportok eseményeivel) közreműködtek a bandériumunkban is szolgáló helyi lovasok is.

2014.07.19., Románia, Szilágy megye, Kémer (Camăr):

Küldöttségünk részt vett a település egyik ünnepi rendezvényén, ahol emlékművet avattak a II. Világháborúban elesett magyar katonák emlékére. Résztvevők: Csontos János, Horváth Csaba, Juhász Imre, Kállai Péter, Mészáros Imre, Szabó Gábor.

2014.07.05., Létavértes, Sportpálya:

Dr. Erdei Gábor főszerkesztésében megjelent egy helytörténeti könyv, Létavértes története 1970-2010. címmel. A könyv bemutatója – több más sport és kulturális eseménnyel együtt – ezen a napon volt, ahol Szoboszlai Endre tagtársunk is jelen volt, mivel a Piremonos lovastáborok emlékre alcímmel egy fejezetet ő írt a könyvben, melyben a nyári diák-lovastáborokról és a huszárbandériumunk kezdeti időszakáról is beszámolt.

2014. 06.14., Románia, Bihar megye, Nagykágya (Cadea):

A Református Egyház meghívására három fővel (Csontos János, Szabó Gábor, Szoboszlai Endre) képviseltük egyesületünket a nagykágyai sportpályán lezajlott falunapi ünnepségen. A rendezvényen helyi lovasok gyorsasági vágtaversenyt rendeztek, melynek eredményhirdetése előtt Csontos János és Szoboszlai Endre rövid beszédben gratulált a lovasoknak, és bemutatta a hajdú-bihari huszárbandériumot. A program során még a főzőverseny zsűritagjai sorába is beválasztottak minket. Az ebéd után gróf Pongrácz Vilmos birtokát, a terület parkját, és a családi kápolnát, tekintettük meg, ahol a gróf úr kalauzolta küldöttségünket, majd Bara László református lelkész úrnál tettünk látogatást, megnéztük a templomot. (Lelkész úr Bihardiószegre költözik, ahol Gellért Gyula, nemrég nyugállományba vonult, lelkipásztortól veszi át a szolgálatot.)