Az 1916 nyarán kibontakozó Bruszilov-offenzíva óriási veszteségeket eredményezett az ezred számára. Az ezred 14 tisztet és 420 legénységi állományú huszárt veszített. Ekkor halt többek között hősi halált Volhíniában Békessy Béla huszárszázados, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. Három nappal később sebesülésébe belehalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el.
A jelentős veszteséget szenvedő ezredet kivonták a frontról, és az időközben az antant oldalán hadbalépő románok által veszélyeztetett Erdélybe helyezték át.
Nem volt könnyű feladatuk, hiszen jelentős túlerőben lévő ellenséggel kellett szembenézniük. Szeptemberben sikerült előbb az orosz, majd a román támadást is visszaverniük. Helytállásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2500 fős román erővel szemben mindössze 200 huszár állt szemben, mégis megfutamították az ellenséget.
1916 ősze újabb csapást mért az ezredre. Felsőbb utasításra le kellett adniuk lovaikat. A lovatlanított huszárok ettől kezdve tulajdonképpen lövészegységekké váltak. A többi huszárezreddel szemben a debreceni huszárok szerencsésnek voltak mondhatóak, mert később visszakapták lovaikat, ez pedig jó hatással volt hangulatukra.
1917-től bukovinai szolgálatra vezényelték az ezredet. Az újabb hadsereg-átszervezési hullám itt érte őket. A vezérkar úgy vélte, hogy az állóháború kialakulása szükségtelenné teszi a lovasalakulatok fenntartását. Így a meglévő lovas egységeket a – nevük megtartása mellett – átszervezték gyalogos alakulatokká.
Ez jelentősen rombolta az ezred harci morálját, miként a gyakori parancsnokcsere is. 1917 és 18 között több parancsnok is állt az ezred élén. Közülük a legismertebb gróf Tisza István miniszterelnök, aki először 1917-ben töltötte be ezt a posztot, igaz ideiglenes jelleggel, mivel Flohr János ezredparancsnokot más beosztásba helyezték. Az ezredparancsnok távozása előtt ezredjelvényt alapított, amelyet minden tiszt és a legénység minden tagja megkapott. A tisztek feltűzhető ezredjelvénye színes zománcozott, a közhuszároké bronzszínű jelvény volt az alábbi körirattal: DEBRECZENI HONVÉD HUSZÁROK 1914 – 1918. 1917. decemberében az alábbi levelet juttatta el volt ezredének:
„Legyen ez a jelvény a dicsőségben, bajban együtt töltött dicső napok maradandó emléke azok részére, kik büszkék lesznek, hogy a debreceni 2. honvédhuszárezredben szolgáltak.
Ezen jelvény tartson bennünket össze és maradjon jelszavunk továbbra is:
Közösek emlékeink, közös a kincsünk, az ezred becsülete.”
Közben az ezredet új frontszakaszra vezényelték. 1918. május 12-én vagonírozták be őket és indították el az olasz frontra. A meglehetősen elcsigázott és lefogyott katonáknak kellett volna ellentámadásba lendülniük. Az ezred feletti irányítást június 2-án Tisza István vette át. Június 15-én hajnali 4 órakor indult meg a 2. honvéd huszárezred támadása Az esőtől magáradt Piavén azonban csak másnap tudtak átkelni. Ám az átkelést követően erős ellenséges tűzbe kerültek, így a támadás megakadt. A jobbparton az ezred egy része ötnapos elkeseredett küzdelembe kezdett. Feladatuk a Montello-hegyet támadó öt osztrák-magyar hadosztály bal szárnyának fedezése volt. A hadosztály támadása elakadt, így a kettes huszárok is passzív védekezésre kényszerültek. Elkeseredett, öldöklő küzdelem kezdődött, amely után csak június 21-én éjjel tudtak visszavonulni a huszárok az addigra már valamelyest megapadt Piavén. Június 23-án visszaállt a támadás előtti arcvonal, de az egészségtelen körülmények között, kőbe vájt odúkba elhelyezett huszárok között fertőző betegség ütötte fel fejét.
A hónap végén a harcok csitulni kezdtek. Ettől kezdve a 2. honvéd huszárezred az olaszok kisebb betörési kísérleteit próbálták elhárítani. Szeptember 11-én Tisza végső búcsút vett az ezredtől. Így az ezredet a nem sokkal később összeomló olasz frontról már Tóthvárady-Asbóth István alezredes vezette haza. November 23-án érkezett vissza az ezred Debrecenbe. A laktanyájába fegyelmezetten és rendben bevonuló kettes huszárokat azonban másnap, megkapták járandóságukat, és leszerelték őket. Ezzel a nappal megszűnt a debreceni második honvéd huszárezred.
Az ezred katonáinak hősiességét mutatja, hogy tiszti állományából négyen kapták meg a tiszti arany vitézségi érmet. 1914-ben Tóthvárady-Asbóth István százados és zsolnai Zsolnai (Plossek) Gyula százados, 1915-ben az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Békessy Béla százados, 1917-ben pedig Tisza István ezredes. A legénységi arany vitézségi érmet harcokban tanúsított személyes bátorságáért tízen érdemelték ki. Név szerint: Besenyei János őrmester, Biró Albert közhuszár, Hajdok Szilárd törzsőrmester, Kiss B. János közhuszár, Lázár József tizedes, Maczák János őrmester, Nagy Zoltán őrmester, Szatmáry Ferenc őrmester, Szodoray István szakaszvezető és Tóth Miklós törzsőrmester.
1924. szeptember 21-én – 10 évvel a háború kitörését követően – a debreceni huszárok híres ezrede kettős ünnepélyt rendezett. Leleplezték a laktanya udvarán emelt emlékművet és felavatták az ezred egykori parancsnokának, a háború végén meggyilkolt miniszterelnöknek az emlékszobáját, a Tisza-szobát.
A jeles eseményre magas rangú vendégek látogattak a városba. Szeptember 20-án megérkezett József Ferenc királyi herceg, a Magyar Honvédség első főparancsnoka. Horthy Miklós kormányzót Horváth István altábornagy képviselte. A kormány képviseletében dr. Rakovszky István belügyminiszter jelent meg az ünnepségen. Az Országos Tisza-emlékbizottságot Hazai Samu volt honvédelmi miniszter vezetésével külön küldöttség képviselte.
Másnap, szeptember 21-én délelőtt 10 órakor a királyi herceg a város híres ötösfogatán a huszárlaktanyába hajtatott. Kíséretében ott volt dr. Hadházy Zsigmond Hajdú vármegye főispánja és dr. Magoss György Debrecen polgármestere. A Tisza-családot Tisza György gróf képviselete.
Az ünnepség a Tisza-szoba felavatásával vette kezdetét. Az ezred törzsépületében alakították ki volt bajtársai adakozásaiból az egykori miniszterelnök emlékszobáját. A szoba bútorzatának elkészítésére még a háború kitörését megelőzően megállapodást kötött Tisza Schwitzer Ferenc iparművésszel. A háború azonban közbe szólt. Most a néhai ezredparancsnok emlékére tisztelői elkészíttették a bútorokat. Az ízléses, korai román stílusú bútorzattal összhangban volt az a hatalmas, életnagyságú olajfestmény, amely Tisza Istvánt ábrázolta. A képet egy berlini festőművész készítette. Érdekessége az alkotásnak, hogy a tábori egyenruhát viselő Tiszát a bukovinai események idején, a helyszínen örökítette meg Zieglen berlini festő és tanár. Úgy vélem, hogy az 1939-ben megjelent ezredtörténet V. képtábláján ez az alkotás található. A kép hátterét az erdő adja, középpontjában pedig a távolba révedő parancsnok látható. Az alkotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor az ezredes a tábori istentisztelet befejezését követően katonáihoz beszél.
A bajtársak és tisztelők által megtöltött szobában először Flohr János szólt az egybegyűltekhez. Az egykori ezredparancsnok rövid méltató beszédet mondott, ezt követően pedig leleplezte a festményt. Őt Tóthváradi Asbóth István követte, aki Tisza katonai és emberi nagyságáról beszélt. Hazai Samu az Országos Tisza-emlékbizottság nevében emlékezett meg Tisza Istvánról. A beszédeket követően Flohr János átadta a szobát Fömötör József laktanya-parancsnoknak. Az ünnepség első részének befejezéseként Huszár Endre tábori lelkész megáldotta a szobát.
Ezt követte az emlékoszlop leleplezése. A laktanya udvarán gyűlt össze az ünneplő tömeg. A magas rangú vendégek között az első helyen kell megemlékeznünk József Ferenc főhercegről, mellette Horthy Miklós kormányzó személyes képviselője, Horváth István altábornagy, Rakovszky Iván belügyminiszter, Ferjencsik Ottó tábornok, körletparancsnok volt jelen az ünnepségen.
A laktanya udvarán felsorakozott a helyőrség teljes állománya. A rendőrséget egy század képviselte, és fegyelmezett alakzatban ott álltak a fiú és leány cserkészek is. Vitéz Nagy Pál honvédségi főparancsnok szemlét tartott a felsorakozott katonai egységek előtt. Ezt követően a vendégek helyet foglaltak a díszsátor alatt. Az emlékoszlop leleplezési díszbeszédét Ujfalussy Gábor huszárezredes, a kettes huszárok egyik legvitézebb ezredparancsnoka tartotta. Beszéde végén ágyúdörgés kíséretében lehullott a szoborról a lepel. Elő bukkant a márványból készült obeliszk.
Az oszlopon felül egy kard, mellette a Pro patria 1914-18 felirat volt látható. A kard alatt aranybetűkkel Tisza István neve. Ez alatt a 13 hősi halált halt tiszt neve következett. Az oszlop többi oldalán az ezred 450 elesett alttisztjének és huszárjának neve volt olvasható. A szobor alján bronz kard feküdt cserfa koszorún rajta egy huszárcsákóval. Az adakozásból emelt emlékművet Debrecen város nevében Magoss György polgármester vette át megőrzésre és gondozásra. Beszéde után helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek. A sort Nagy Pál honvédségi főparancsnok kezdte, utána Ferjenszki Ottó körletparancsnok a honvédelmi miniszter koszorúját helyezte el. A sort József Ferenc főherceg folytatta, aki így szólt, miután az emlékezés virágait elhelyezte: „Atyám nevében teszem le a koszorút. Ez legyen jelképe atyám szeretetének, hálájának, mely soha el nem fog múlni.” Horánszky Lajos az Országos Tisza Emlékbizottság nevében helyezett el virágokat. Debrecen város koszorúját Magoss György polgármester tette le az oszlop talapzatához. De virágokat hozott Hajdú vármegye alispánja, Pákozdy Sándor és Szatmár-, Ung-, Bereg vármegyék alispánja, Streicher Andor is. Az egykori bajtársakat a 39. gyalogezred nevében Wolff Imre tábornok, míg a 11-es honvédeket Tauber őrnagy képviselte. Koszorút helyeztek még el a Tisza-szakasz vitézei, végül Flohr János tábornok, az ezred egykori parancsnoka helyezett el koszorút a kettes honvéd huszárok nevében. A felemelő esemény díszfelvonulással fejeződött be.
Az emlékművel kapcsolatban azonban bizonytalanságok merülnek fel. Eddig úgy tudtuk, hogy a felállított obeliszk azonos a ma már Honvédtemetőben álló emlékoszloppal. Éles Bulcsú is ezt írja le tanulmányában.
Az egyszerű, műkőből készült oszlopon mindössze ennyi olvasható: Hősök 1914-1918. Ám ennek ellentmondó forrásra bukkant Csizmadia József. Ő Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” című könyvére hivatkozva a következő leírást adja: „A legendáshírű 2. honvéd huszárok emlékét szerény műkőoszlop hirdeti a Széchenyi-út elején lévő huszárlaktanya udvarán. Az emlékoszlop magas, lépcsős alapzaton álló obeliszkszerű építmény. Oldalába az elesett tisztek és legénység nevét vésték. Talpazatán keresztbe tett kard csákóval. Az oszlop homlokzatán az ég felé nyúló kard két oldalán ez a felirat: Pro patria 1914-1918. Az újabb források bizonyos tekintetben ezt is átírják. Az emlékmű anyaga ugyanis nem műkő, hanem márvány.
A korabeli debreceni lapok fentebb bemutatott híradásai valamint az ezredtörténetet bemutató kötetben található fotó immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a ma kettes huszárok emlékoszlopának tulajdonított alkotás nem azonos az eredetivel.
További kutatás tárgyát képezi, hogy mi történt a szeptember 21-én átadott szoborral. Mikor, kik, és hová szállították? Egyelőre rejtély, de bízunk benne, hogy a további kutatások, illetve a nagyközönség segítségével megtudjuk az igazságot.
Az 1916 nyarán kibontakozó Bruszilov-offenzíva óriási veszteségeket eredményezett az ezred számára. Az ezred 14 tisztet és 420 legénységi állományú huszárt veszített. Ekkor halt többek között hősi halált Volhíniában Békessy Béla huszárszázados, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. Három nappal később sebesülésébe belehalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el.
A jelentős veszteséget szenvedő ezredet kivonták a frontról, és az időközben az antant oldalán hadbalépő románok által veszélyeztetett Erdélybe helyezték át.
Nem volt könnyű feladatuk, hiszen jelentős túlerőben lévő ellenséggel kellett szembenézniük. Szeptemberben sikerült előbb az orosz, majd a román támadást is visszaverniük. Helytállásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2500 fős román erővel szemben mindössze 200 huszár állt szemben, mégis megfutamították az ellenséget.
1916 ősze újabb csapást mért az ezredre. Felsőbb utasításra le kellett adniuk lovaikat. A lovatlanított huszárok ettől kezdve tulajdonképpen lövészegységekké váltak. A többi huszárezreddel szemben a debreceni huszárok szerencsésnek voltak mondhatóak, mert később visszakapták lovaikat, ez pedig jó hatással volt hangulatukra.
1917-től bukovinai szolgálatra vezényelték az ezredet. Az újabb hadsereg-átszervezési hullám itt érte őket. A vezérkar úgy vélte, hogy az állóháború kialakulása szükségtelenné teszi a lovasalakulatok fenntartását. Így a meglévő lovas egységeket a – nevük megtartása mellett – átszervezték gyalogos alakulatokká.
Ez jelentősen rombolta az ezred harci morálját, miként a gyakori parancsnokcsere is. 1917 és 18 között több parancsnok is állt az ezred élén. Közülük a legismertebb gróf Tisza István miniszterelnök, aki először 1917-ben töltötte be ezt a posztot, igaz ideiglenes jelleggel, mivel Flohr János ezredparancsnokot más beosztásba helyezték. Az ezredparancsnok távozása előtt ezredjelvényt alapított, amelyet minden tiszt és a legénység minden tagja megkapott. A tisztek feltűzhető ezredjelvénye színes zománcozott, a közhuszároké bronzszínű jelvény volt az alábbi körirattal: DEBRECZENI HONVÉD HUSZÁROK 1914 – 1918. 1917. decemberében az alábbi levelet juttatta el volt ezredének:
„Legyen ez a jelvény a dicsőségben, bajban együtt töltött dicső napok maradandó emléke azok részére, kik büszkék lesznek, hogy a debreceni 2. honvédhuszárezredben szolgáltak.
Ezen jelvény tartson bennünket össze és maradjon jelszavunk továbbra is:
Közösek emlékeink, közös a kincsünk, az ezred becsülete.”
Közben az ezredet új frontszakaszra vezényelték. 1918. május 12-én vagonírozták be őket és indították el az olasz frontra. A meglehetősen elcsigázott és lefogyott katonáknak kellett volna ellentámadásba lendülniük. Az ezred feletti irányítást június 2-án Tisza István vette át. Június 15-én hajnali 4 órakor indult meg a 2. honvéd huszárezred támadása Az esőtől magáradt Piavén azonban csak másnap tudtak átkelni. Ám az átkelést követően erős ellenséges tűzbe kerültek, így a támadás megakadt. A jobbparton az ezred egy része ötnapos elkeseredett küzdelembe kezdett. Feladatuk a Montello-hegyet támadó öt osztrák-magyar hadosztály bal szárnyának fedezése volt. A hadosztály támadása elakadt, így a kettes huszárok is passzív védekezésre kényszerültek. Elkeseredett, öldöklő küzdelem kezdődött, amely után csak június 21-én éjjel tudtak visszavonulni a huszárok az addigra már valamelyest megapadt Piavén. Június 23-án visszaállt a támadás előtti arcvonal, de az egészségtelen körülmények között, kőbe vájt odúkba elhelyezett huszárok között fertőző betegség ütötte fel fejét.
A hónap végén a harcok csitulni kezdtek. Ettől kezdve a 2. honvéd huszárezred az olaszok kisebb betörési kísérleteit próbálták elhárítani. Szeptember 11-én Tisza végső búcsút vett az ezredtől. Így az ezredet a nem sokkal később összeomló olasz frontról már Tóthvárady-Asbóth István alezredes vezette haza. November 23-án érkezett vissza az ezred Debrecenbe. A laktanyájába fegyelmezetten és rendben bevonuló kettes huszárokat azonban másnap, megkapták járandóságukat, és leszerelték őket. Ezzel a nappal megszűnt a debreceni második honvéd huszárezred.
Az ezred katonáinak hősiességét mutatja, hogy tiszti állományából négyen kapták meg a tiszti arany vitézségi érmet. 1914-ben Tóthvárady-Asbóth István százados és zsolnai Zsolnai (Plossek) Gyula százados, 1915-ben az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Békessy Béla százados, 1917-ben pedig Tisza István ezredes. A legénységi arany vitézségi érmet harcokban tanúsított személyes bátorságáért tízen érdemelték ki. Név szerint: Besenyei János őrmester, Biró Albert közhuszár, Hajdok Szilárd törzsőrmester, Kiss B. János közhuszár, Lázár József tizedes, Maczák János őrmester, Nagy Zoltán őrmester, Szatmáry Ferenc őrmester, Szodoray István szakaszvezető és Tóth Miklós törzsőrmester.
1924. szeptember 21-én – 10 évvel a háború kitörését követően – a debreceni huszárok híres ezrede kettős ünnepélyt rendezett. Leleplezték a laktanya udvarán emelt emlékművet és felavatták az ezred egykori parancsnokának, a háború végén meggyilkolt miniszterelnöknek az emlékszobáját, a Tisza-szobát.
A jeles eseményre magas rangú vendégek látogattak a városba. Szeptember 20-án megérkezett József Ferenc királyi herceg, a Magyar Honvédség első főparancsnoka. Horthy Miklós kormányzót Horváth István altábornagy képviselte. A kormány képviseletében dr. Rakovszky István belügyminiszter jelent meg az ünnepségen. Az Országos Tisza-emlékbizottságot Hazai Samu volt honvédelmi miniszter vezetésével külön küldöttség képviselte.
Másnap, szeptember 21-én délelőtt 10 órakor a királyi herceg a város híres ötösfogatán a huszárlaktanyába hajtatott. Kíséretében ott volt dr. Hadházy Zsigmond Hajdú vármegye főispánja és dr. Magoss György Debrecen polgármestere. A Tisza-családot Tisza György gróf képviselete.
Az ünnepség a Tisza-szoba felavatásával vette kezdetét. Az ezred törzsépületében alakították ki volt bajtársai adakozásaiból az egykori miniszterelnök emlékszobáját. A szoba bútorzatának elkészítésére még a háború kitörését megelőzően megállapodást kötött Tisza Schwitzer Ferenc iparművésszel. A háború azonban közbe szólt. Most a néhai ezredparancsnok emlékére tisztelői elkészíttették a bútorokat. Az ízléses, korai román stílusú bútorzattal összhangban volt az a hatalmas, életnagyságú olajfestmény, amely Tisza Istvánt ábrázolta. A képet egy berlini festőművész készítette. Érdekessége az alkotásnak, hogy a tábori egyenruhát viselő Tiszát a bukovinai események idején, a helyszínen örökítette meg Zieglen berlini festő és tanár. Úgy vélem, hogy az 1939-ben megjelent ezredtörténet V. képtábláján ez az alkotás található. A kép hátterét az erdő adja, középpontjában pedig a távolba révedő parancsnok látható. Az alkotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor az ezredes a tábori istentisztelet befejezését követően katonáihoz beszél.
A bajtársak és tisztelők által megtöltött szobában először Flohr János szólt az egybegyűltekhez. Az egykori ezredparancsnok rövid méltató beszédet mondott, ezt követően pedig leleplezte a festményt. Őt Tóthváradi Asbóth István követte, aki Tisza katonai és emberi nagyságáról beszélt. Hazai Samu az Országos Tisza-emlékbizottság nevében emlékezett meg Tisza Istvánról. A beszédeket követően Flohr János átadta a szobát Tömötör József laktanya-parancsnoknak. Az ünnepség első részének befejezéseként Huszár Endre tábori lelkész megáldotta a szobát.
Ezt követte az emlékoszlop leleplezése. A laktanya udvarán gyűlt össze az ünneplő tömeg. A magas rangú vendégek között az első helyen kell megemlékeznünk József Ferenc főhercegről, mellette Horthy Miklós kormányzó személyes képviselője, Horváth István altábornagy, Rakovszky Iván belügyminiszter, Ferjencsik Ottó tábornok, körletparancsnok volt jelen az ünnepségen.
A laktanya udvarán felsorakozott a helyőrség teljes állománya. A rendőrséget egy század képviselte, és fegyelmezett alakzatban ott álltak a fiú és leány cserkészek is. Vitéz Nagy Pál honvédségi főparancsnok szemlét tartott a felsorakozott katonai egységek előtt. Ezt követően a vendégek helyet foglaltak a díszsátor alatt. Az emlékoszlop leleplezési díszbeszédét Ujfalussy Gábor huszárezredes, a kettes huszárok egyik legvitézebb ezredparancsnoka tartotta. Beszéde végén ágyúdörgés kíséretében lehullott a szoborról a lepel. Elő bukkant a márványból készült obeliszk.
Az oszlopon felül egy kard, mellette a Pro patria 1914-18 felirat volt látható. A kard alatt aranybetűkkel Tisza István neve. Ez alatt a 13 hősi halált halt tiszt neve következett. Az oszlop többi oldalán az ezred 450 elesett alttisztjének és huszárjának neve volt olvasható. A szobor alján bronz kard feküdt cserfa koszorún rajta egy huszárcsákóval. Az adakozásból emelt emlékművet Debrecen város nevében Magoss György polgármester vette át megőrzésre és gondozásra. Beszéde után helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek. A sort Nagy Pál honvédségi főparancsnok kezdte, utána Ferjenszki Ottó körletparancsnok a honvédelmi miniszter koszorúját helyezte el. A sort József Ferenc főherceg folytatta, aki így szólt, miután az emlékezés virágait elhelyezte: „Atyám nevében teszem le a koszorút. Ez legyen jelképe atyám szeretetének, hálájának, mely soha el nem fog múlni.” Horánszky Lajos az Országos Tisza Emlékbizottság nevében helyezett el virágokat. Debrecen város koszorúját Magoss György polgármester tette le az oszlop talapzatához. De virágokat hozott Hajdú vármegye alispánja, Pákozdy Sándor és Szatmár-, Ung-, Bereg vármegyék alispánja, Streicher Andor is. Az egykori bajtársakat a 39. gyalogezred nevében Wolff Imre tábornok, míg a 11-es honvédeket Tauber őrnagy képviselte. Koszorút helyeztek még el a Tisza-szakasz vitézei, végül Flohr János tábornok, az ezred egykori parancsnoka helyezett el koszorút a kettes honvéd huszárok nevében. A felemelő esemény díszfelvonulással fejeződött be.
Az emlékművel kapcsolatban azonban bizonytalanságok merülnek fel. Eddig úgy tudtuk, hogy a felállított obeliszk azonos a ma már Honvédtemetőben álló emlékoszloppal. Éles Bulcsú is ezt írja le tanulmányában.
Az egyszerű, műkőből készült oszlopon mindössze ennyi olvasható: Hősök 1914-1918. Ám ennek ellentmondó forrásra bukkant Csizmadia József. Ő Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” című könyvére hivatkozva a következő leírást adja: „A legendáshírű 2. honvéd huszárok emlékét szerény műkőoszlop hirdeti a Széchenyi-út elején lévő huszárlaktanya udvarán. Az emlékoszlop magas, lépcsős alapzaton álló obeliszkszerű építmény. Oldalába az elesett tisztek és legénység nevét vésték. Talpazatán keresztbe tett kard csákóval. Az oszlop homlokzatán az ég felé nyúló kard két oldalán ez a felirat: Pro patria 1914-1918. Az újabb források bizonyos tekintetben ezt is átírják. Az emlékmű anyaga ugyanis nem műkő, hanem márvány.
A korabeli debreceni lapok fentebb bemutatott híradásai valamint az ezredtörténetet bemutató kötetben található fotó immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a ma kettes huszárok emlékoszlopának tulajdonított alkotás nem azonos az eredetivel.
További kutatás tárgyát képezi, hogy mi történt a szeptember 21-én átadott szoborral. Mikor, kik, és hová szállították? Egyelőre rejtély, de bízunk benne, hogy a további kutatások, illetve a nagyközönség segítségével megtudjuk az igazságot.
Az 1916 nyarán kibontakozó Bruszilov-offenzíva óriási veszteségeket eredményezett az ezred számára. Az ezred 14 tisztet és 420 legénységi állományú huszárt veszített. Ekkor halt többek között hősi halált Volhíniában Békessy Béla huszárszázados, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. Három nappal később sebesülésébe belehalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el.
A jelentős veszteséget szenvedő ezredet kivonták a frontról, és az időközben az antant oldalán hadbalépő románok által veszélyeztetett Erdélybe helyezték át.
Nem volt könnyű feladatuk, hiszen jelentős túlerőben lévő ellenséggel kellett szembenézniük. Szeptemberben sikerült előbb az orosz, majd a román támadást is visszaverniük. Helytállásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2500 fős román erővel szemben mindössze 200 huszár állt szemben, mégis megfutamították az ellenséget.
1916 ősze újabb csapást mért az ezredre. Felsőbb utasításra le kellett adniuk lovaikat. A lovatlanított huszárok ettől kezdve tulajdonképpen lövészegységekké váltak. A többi huszárezreddel szemben a debreceni huszárok szerencsésnek voltak mondhatóak, mert később visszakapták lovaikat, ez pedig jó hatással volt hangulatukra.
1917-től bukovinai szolgálatra vezényelték az ezredet. Az újabb hadsereg-átszervezési hullám itt érte őket. A vezérkar úgy vélte, hogy az állóháború kialakulása szükségtelenné teszi a lovasalakulatok fenntartását. Így a meglévő lovas egységeket a – nevük megtartása mellett – átszervezték gyalogos alakulatokká.
Ez jelentősen rombolta az ezred harci morálját, miként a gyakori parancsnokcsere is. 1917 és 18 között több parancsnok is állt az ezred élén. Közülük a legismertebb gróf Tisza István miniszterelnök, aki először 1917-ben töltötte be ezt a posztot, igaz ideiglenes jelleggel, mivel Flohr János ezredparancsnokot más beosztásba helyezték. Az ezredparancsnok távozása előtt ezredjelvényt alapított, amelyet minden tiszt és a legénység minden tagja megkapott. A tisztek feltűzhető ezredjelvénye színes zománcozott, a közhuszároké bronzszínű jelvény volt az alábbi körirattal: DEBRECZENI HONVÉD HUSZÁROK 1914 – 1918. 1917. decemberében az alábbi levelet juttatta el volt ezredének:
„Legyen ez a jelvény a dicsőségben, bajban együtt töltött dicső napok maradandó emléke azok részére, kik büszkék lesznek, hogy a debreceni 2. honvédhuszárezredben szolgáltak.
Ezen jelvény tartson bennünket össze és maradjon jelszavunk továbbra is:
Közösek emlékeink, közös a kincsünk, az ezred becsülete.”
Közben az ezredet új frontszakaszra vezényelték. 1918. május 12-én vagonírozták be őket és indították el az olasz frontra. A meglehetősen elcsigázott és lefogyott katonáknak kellett volna ellentámadásba lendülniük. Az ezred feletti irányítást június 2-án Tisza István vette át. Június 15-én hajnali 4 órakor indult meg a 2. honvéd huszárezred támadása Az esőtől magáradt Piavén azonban csak másnap tudtak átkelni. Ám az átkelést követően erős ellenséges tűzbe kerültek, így a támadás megakadt. A jobbparton az ezred egy része ötnapos elkeseredett küzdelembe kezdett. Feladatuk a Montello-hegyet támadó öt osztrák-magyar hadosztály bal szárnyának fedezése volt. A hadosztály támadása elakadt, így a kettes huszárok is passzív védekezésre kényszerültek. Elkeseredett, öldöklő küzdelem kezdődött, amely után csak június 21-én éjjel tudtak visszavonulni a huszárok az addigra már valamelyest megapadt Piavén. Június 23-án visszaállt a támadás előtti arcvonal, de az egészségtelen körülmények között, kőbe vájt odúkba elhelyezett huszárok között fertőző betegség ütötte fel fejét.
A hónap végén a harcok csitulni kezdtek. Ettől kezdve a 2. honvéd huszárezred az olaszok kisebb betörési kísérleteit próbálták elhárítani. Szeptember 11-én Tisza végső búcsút vett az ezredtől. Így az ezredet a nem sokkal később összeomló olasz frontról már Tóthvárady-Asbóth István alezredes vezette haza. November 23-án érkezett vissza az ezred Debrecenbe. A laktanyájába fegyelmezetten és rendben bevonuló kettes huszárokat azonban másnap, megkapták járandóságukat, és leszerelték őket. Ezzel a nappal megszűnt a debreceni második honvéd huszárezred.
Az ezred katonáinak hősiességét mutatja, hogy tiszti állományából négyen kapták meg a tiszti arany vitézségi érmet. 1914-ben Tóthvárady-Asbóth István százados és zsolnai Zsolnai (Plossek) Gyula százados, 1915-ben az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Békessy Béla százados, 1917-ben pedig Tisza István ezredes. A legénységi arany vitézségi érmet harcokban tanúsított személyes bátorságáért tízen érdemelték ki. Név szerint: Besenyei János őrmester, Biró Albert közhuszár, Hajdok Szilárd törzsőrmester, Kiss B. János közhuszár, Lázár József tizedes, Maczák János őrmester, Nagy Zoltán őrmester, Szatmáry Ferenc őrmester, Szodoray István szakaszvezető és Tóth Miklós törzsőrmester.
1924. szeptember 21-én – 10 évvel a háború kitörését követően – a debreceni huszárok híres ezrede kettős ünnepélyt rendezett. Leleplezték a laktanya udvarán emelt emlékművet és felavatták az ezred egykori parancsnokának, a háború végén meggyilkolt miniszterelnöknek az emlékszobáját, a Tisza-szobát.
A jeles eseményre magas rangú vendégek látogattak a városba. Szeptember 20-án megérkezett József Ferenc királyi herceg, a Magyar Honvédség első főparancsnoka. Horthy Miklós kormányzót Horváth István altábornagy képviselte. A kormány képviseletében dr. Rakovszky István belügyminiszter jelent meg az ünnepségen. Az Országos Tisza-emlékbizottságot Hazai Samu volt honvédelmi miniszter vezetésével külön küldöttség képviselte.
Másnap, szeptember 21-én délelőtt 10 órakor a királyi herceg a város híres ötösfogatán a huszárlaktanyába hajtatott. Kíséretében ott volt dr. Hadházy Zsigmond Hajdú vármegye főispánja és dr. Magoss György Debrecen polgármestere. A Tisza-családot Tisza György gróf képviselete.
Az ünnepség a Tisza-szoba felavatásával vette kezdetét. Az ezred törzsépületében alakították ki volt bajtársai adakozásaiból az egykori miniszterelnök emlékszobáját. A szoba bútorzatának elkészítésére még a háború kitörését megelőzően megállapodást kötött Tisza Schwitzer Ferenc iparművésszel. A háború azonban közbe szólt. Most a néhai ezredparancsnok emlékére tisztelői elkészíttették a bútorokat. Az ízléses, korai román stílusú bútorzattal összhangban volt az a hatalmas, életnagyságú olajfestmény, amely Tisza Istvánt ábrázolta. A képet egy berlini festőművész készítette. Érdekessége az alkotásnak, hogy a tábori egyenruhát viselő Tiszát a bukovinai események idején, a helyszínen örökítette meg Zieglen berlini festő és tanár. Úgy vélem, hogy az 1939-ben megjelent ezredtörténet V. képtábláján ez az alkotás található. A kép hátterét az erdő adja, középpontjában pedig a távolba révedő parancsnok látható. Az alkotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor az ezredes a tábori istentisztelet befejezését követően katonáihoz beszél.
A bajtársak és tisztelők által megtöltött szobában először Flohr János szólt az egybegyűltekhez. Az egykori ezredparancsnok rövid méltató beszédet mondott, ezt követően pedig leleplezte a festményt. Őt Tóthváradi Asbóth István követte, aki Tisza katonai és emberi nagyságáról beszélt. Hazai Samu az Országos Tisza-emlékbizottság nevében emlékezett meg Tisza Istvánról. A beszédeket követően Flohr János átadta a szobát Tömötör József laktanya-parancsnoknak. Az ünnepség első részének befejezéseként Huszár Endre tábori lelkész megáldotta a szobát.
Ezt követte az emlékoszlop leleplezése. A laktanya udvarán gyűlt össze az ünneplő tömeg. A magas rangú vendégek között az első helyen kell megemlékeznünk József Ferenc főhercegről, mellette Horthy Miklós kormányzó személyes képviselője, Horváth István altábornagy, Rakovszky Iván belügyminiszter, Ferjencsik Ottó tábornok, körletparancsnok volt jelen az ünnepségen.
A laktanya udvarán felsorakozott a helyőrség teljes állománya. A rendőrséget egy század képviselte, és fegyelmezett alakzatban ott álltak a fiú és leány cserkészek is. Vitéz Nagy Pál honvédségi főparancsnok szemlét tartott a felsorakozott katonai egységek előtt. Ezt követően a vendégek helyet foglaltak a díszsátor alatt. Az emlékoszlop leleplezési díszbeszédét Ujfalussy Gábor huszárezredes, a kettes huszárok egyik legvitézebb ezredparancsnoka tartotta. Beszéde végén ágyúdörgés kíséretében lehullott a szoborról a lepel. Elő bukkant a márványból készült obeliszk.
Az oszlopon felül egy kard, mellette a Pro patria 1914-18 felirat volt látható. A kard alatt aranybetűkkel Tisza István neve. Ez alatt a 13 hősi halált halt tiszt neve következett. Az oszlop többi oldalán az ezred 450 elesett alttisztjének és huszárjának neve volt olvasható. A szobor alján bronz kard feküdt cserfa koszorún rajta egy huszárcsákóval. Az adakozásból emelt emlékművet Debrecen város nevében Magoss György polgármester vette át megőrzésre és gondozásra. Beszéde után helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek. A sort Nagy Pál honvédségi főparancsnok kezdte, utána Ferjenszki Ottó körletparancsnok a honvédelmi miniszter koszorúját helyezte el. A sort József Ferenc főherceg folytatta, aki így szólt, miután az emlékezés virágait elhelyezte: „Atyám nevében teszem le a koszorút. Ez legyen jelképe atyám szeretetének, hálájának, mely soha el nem fog múlni.” Horánszky Lajos az Országos Tisza Emlékbizottság nevében helyezett el virágokat. Debrecen város koszorúját Magoss György polgármester tette le az oszlop talapzatához. De virágokat hozott Hajdú vármegye alispánja, Pákozdy Sándor és Szatmár-, Ung-, Bereg vármegyék alispánja, Streicher Andor is. Az egykori bajtársakat a 39. gyalogezred nevében Wolff Imre tábornok, míg a 11-es honvédeket Tauber őrnagy képviselte. Koszorút helyeztek még el a Tisza-szakasz vitézei, végül Flohr János tábornok, az ezred egykori parancsnoka helyezett el koszorút a kettes honvéd huszárok nevében. A felemelő esemény díszfelvonulással fejeződött be.
Az emlékművel kapcsolatban azonban bizonytalanságok merülnek fel. Eddig úgy tudtuk, hogy a felállított obeliszk azonos a ma már Honvédtemetőben álló emlékoszloppal. Éles Bulcsú is ezt írja le tanulmányában.
Az egyszerű, műkőből készült oszlopon mindössze ennyi olvasható: Hősök 1914-1918. Ám ennek ellentmondó forrásra bukkant Csizmadia József. Ő Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” című könyvére hivatkozva a következő leírást adja: „A legendáshírű 2. honvéd huszárok emlékét szerény műkőoszlop hirdeti a Széchenyi-út elején lévő huszárlaktanya udvarán. Az emlékoszlop magas, lépcsős alapzaton álló obeliszkszerű építmény. Oldalába az elesett tisztek és legénység nevét vésték. Talpazatán keresztbe tett kard csákóval. Az oszlop homlokzatán az ég felé nyúló kard két oldalán ez a felirat: Pro patria 1914-1918. Az újabb források bizonyos tekintetben ezt is átírják. Az emlékmű anyaga ugyanis nem műkő, hanem márvány.
A korabeli debreceni lapok fentebb bemutatott híradásai valamint az ezredtörténetet bemutató kötetben található fotó immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a ma kettes huszárok emlékoszlopának tulajdonított alkotás nem azonos az eredetivel.
További kutatás tárgyát képezi, hogy mi történt a szeptember 21-én átadott szoborral. Mikor, kik, és hová szállították? Egyelőre rejtély, de bízunk benne, hogy a további kutatások, illetve a nagyközönség segítségével megtudjuk az igazságot.
Az 1916 nyarán kibontakozó Bruszilov-offenzíva óriási veszteségeket eredményezett az ezred számára. Az ezred 14 tisztet és 420 legénységi állományú huszárt veszített. Ekkor halt többek között hősi halált Volhíniában Békessy Béla huszárszázados, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. Három nappal később sebesülésébe belehalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el.
A jelentős veszteséget szenvedő ezredet kivonták a frontról, és az időközben az antant oldalán hadbalépő románok által veszélyeztetett Erdélybe helyezték át.
Nem volt könnyű feladatuk, hiszen jelentős túlerőben lévő ellenséggel kellett szembenézniük. Szeptemberben sikerült előbb az orosz, majd a román támadást is visszaverniük. Helytállásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2500 fős román erővel szemben mindössze 200 huszár állt szemben, mégis megfutamították az ellenséget.
1916 ősze újabb csapást mért az ezredre. Felsőbb utasításra le kellett adniuk lovaikat. A lovatlanított huszárok ettől kezdve tulajdonképpen lövészegységekké váltak. A többi huszárezreddel szemben a debreceni huszárok szerencsésnek voltak mondhatóak, mert később visszakapták lovaikat, ez pedig jó hatással volt hangulatukra.
1917-től bukovinai szolgálatra vezényelték az ezredet. Az újabb hadsereg-átszervezési hullám itt érte őket. A vezérkar úgy vélte, hogy az állóháború kialakulása szükségtelenné teszi a lovasalakulatok fenntartását. Így a meglévő lovas egységeket a – nevük megtartása mellett – átszervezték gyalogos alakulatokká.
Ez jelentősen rombolta az ezred harci morálját, miként a gyakori parancsnokcsere is. 1917 és 18 között több parancsnok is állt az ezred élén. Közülük a legismertebb gróf Tisza István miniszterelnök, aki először 1917-ben töltötte be ezt a posztot, igaz ideiglenes jelleggel, mivel Flohr János ezredparancsnokot más beosztásba helyezték. Az ezredparancsnok távozása előtt ezredjelvényt alapított, amelyet minden tiszt és a legénység minden tagja megkapott. A tisztek feltűzhető ezredjelvénye színes zománcozott, a közhuszároké bronzszínű jelvény volt az alábbi körirattal: DEBRECZENI HONVÉD HUSZÁROK 1914 – 1918. 1917. decemberében az alábbi levelet juttatta el volt ezredének:
„Legyen ez a jelvény a dicsőségben, bajban együtt töltött dicső napok maradandó emléke azok részére, kik büszkék lesznek, hogy a debreceni 2. honvédhuszárezredben szolgáltak.
Ezen jelvény tartson bennünket össze és maradjon jelszavunk továbbra is:
Közösek emlékeink, közös a kincsünk, az ezred becsülete.”
Közben az ezredet új frontszakaszra vezényelték. 1918. május 12-én vagonírozták be őket és indították el az olasz frontra. A meglehetősen elcsigázott és lefogyott katonáknak kellett volna ellentámadásba lendülniük. Az ezred feletti irányítást június 2-án Tisza István vette át. Június 15-én hajnali 4 órakor indult meg a 2. honvéd huszárezred támadása Az esőtől magáradt Piavén azonban csak másnap tudtak átkelni. Ám az átkelést követően erős ellenséges tűzbe kerültek, így a támadás megakadt. A jobbparton az ezred egy része ötnapos elkeseredett küzdelembe kezdett. Feladatuk a Montello-hegyet támadó öt osztrák-magyar hadosztály bal szárnyának fedezése volt. A hadosztály támadása elakadt, így a kettes huszárok is passzív védekezésre kényszerültek. Elkeseredett, öldöklő küzdelem kezdődött, amely után csak június 21-én éjjel tudtak visszavonulni a huszárok az addigra már valamelyest megapadt Piavén. Június 23-án visszaállt a támadás előtti arcvonal, de az egészségtelen körülmények között, kőbe vájt odúkba elhelyezett huszárok között fertőző betegség ütötte fel fejét.
A hónap végén a harcok csitulni kezdtek. Ettől kezdve a 2. honvéd huszárezred az olaszok kisebb betörési kísérleteit próbálták elhárítani. Szeptember 11-én Tisza végső búcsút vett az ezredtől. Így az ezredet a nem sokkal később összeomló olasz frontról már Tóthvárady-Asbóth István alezredes vezette haza. November 23-án érkezett vissza az ezred Debrecenbe. A laktanyájába fegyelmezetten és rendben bevonuló kettes huszárokat azonban másnap, megkapták járandóságukat, és leszerelték őket. Ezzel a nappal megszűnt a debreceni második honvéd huszárezred.
Az ezred katonáinak hősiességét mutatja, hogy tiszti állományából négyen kapták meg a tiszti arany vitézségi érmet. 1914-ben Tóthvárady-Asbóth István százados és zsolnai Zsolnai (Plossek) Gyula százados, 1915-ben az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Békessy Béla százados, 1917-ben pedig Tisza István ezredes. A legénységi arany vitézségi érmet harcokban tanúsított személyes bátorságáért tízen érdemelték ki. Név szerint: Besenyei János őrmester, Biró Albert közhuszár, Hajdok Szilárd törzsőrmester, Kiss B. János közhuszár, Lázár József tizedes, Maczák János őrmester, Nagy Zoltán őrmester, Szatmáry Ferenc őrmester, Szodoray István szakaszvezető és Tóth Miklós törzsőrmester.
1924. szeptember 21-én – 10 évvel a háború kitörését követően – a debreceni huszárok híres ezrede kettős ünnepélyt rendezett. Leleplezték a laktanya udvarán emelt emlékművet és felavatták az ezred egykori parancsnokának, a háború végén meggyilkolt miniszterelnöknek az emlékszobáját, a Tisza-szobát.
A jeles eseményre magas rangú vendégek látogattak a városba. Szeptember 20-án megérkezett József Ferenc királyi herceg, a Magyar Honvédség első főparancsnoka. Horthy Miklós kormányzót Horváth István altábornagy képviselte. A kormány képviseletében dr. Rakovszky István belügyminiszter jelent meg az ünnepségen. Az Országos Tisza-emlékbizottságot Hazai Samu volt honvédelmi miniszter vezetésével külön küldöttség képviselte.
Másnap, szeptember 21-én délelőtt 10 órakor a királyi herceg a város híres ötösfogatán a huszárlaktanyába hajtatott. Kíséretében ott volt dr. Hadházy Zsigmond Hajdú vármegye főispánja és dr. Magoss György Debrecen polgármestere. A Tisza-családot Tisza György gróf képviselete.
Az ünnepség a Tisza-szoba felavatásával vette kezdetét. Az ezred törzsépületében alakították ki volt bajtársai adakozásaiból az egykori miniszterelnök emlékszobáját. A szoba bútorzatának elkészítésére még a háború kitörését megelőzően megállapodást kötött Tisza Schwitzer Ferenc iparművésszel. A háború azonban közbe szólt. Most a néhai ezredparancsnok emlékére tisztelői elkészíttették a bútorokat. Az ízléses, korai román stílusú bútorzattal összhangban volt az a hatalmas, életnagyságú olajfestmény, amely Tisza Istvánt ábrázolta. A képet egy berlini festőművész készítette. Érdekessége az alkotásnak, hogy a tábori egyenruhát viselő Tiszát a bukovinai események idején, a helyszínen örökítette meg Zieglen berlini festő és tanár. Úgy vélem, hogy az 1939-ben megjelent ezredtörténet V. képtábláján ez az alkotás található. A kép hátterét az erdő adja, középpontjában pedig a távolba révedő parancsnok látható. Az alkotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor az ezredes a tábori istentisztelet befejezését követően katonáihoz beszél.
A bajtársak és tisztelők által megtöltött szobában először Flohr János szólt az egybegyűltekhez. Az egykori ezredparancsnok rövid méltató beszédet mondott, ezt követően pedig leleplezte a festményt. Őt Tóthváradi Asbóth István követte, aki Tisza katonai és emberi nagyságáról beszélt. Hazai Samu az Országos Tisza-emlékbizottság nevében emlékezett meg Tisza Istvánról. A beszédeket követően Flohr János átadta a szobát Tömötör József laktanya-parancsnoknak. Az ünnepség első részének befejezéseként Huszár Endre tábori lelkész megáldotta a szobát.
Ezt követte az emlékoszlop leleplezése. A laktanya udvarán gyűlt össze az ünneplő tömeg. A magas rangú vendégek között az első helyen kell megemlékeznünk József Ferenc főhercegről, mellette Horthy Miklós kormányzó személyes képviselője, Horváth István altábornagy, Rakovszky Iván belügyminiszter, Ferjencsik Ottó tábornok, körletparancsnok volt jelen az ünnepségen.
A laktanya udvarán felsorakozott a helyőrség teljes állománya. A rendőrséget egy század képviselte, és fegyelmezett alakzatban ott álltak a fiú és leány cserkészek is. Vitéz Nagy Pál honvédségi főparancsnok szemlét tartott a felsorakozott katonai egységek előtt. Ezt követően a vendégek helyet foglaltak a díszsátor alatt. Az emlékoszlop leleplezési díszbeszédét Ujfalussy Gábor huszárezredes, a kettes huszárok egyik legvitézebb ezredparancsnoka tartotta. Beszéde végén ágyúdörgés kíséretében lehullott a szoborról a lepel. Elő bukkant a márványból készült obeliszk.
Az oszlopon felül egy kard, mellette a Pro patria 1914-18 felirat volt látható. A kard alatt aranybetűkkel Tisza István neve. Ez alatt a 13 hősi halált halt tiszt neve következett. Az oszlop többi oldalán az ezred 450 elesett alttisztjének és huszárjának neve volt olvasható. A szobor alján bronz kard feküdt cserfa koszorún rajta egy huszárcsákóval. Az adakozásból emelt emlékművet Debrecen város nevében Magoss György polgármester vette át megőrzésre és gondozásra. Beszéde után helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek. A sort Nagy Pál honvédségi főparancsnok kezdte, utána Ferjenszki Ottó körletparancsnok a honvédelmi miniszter koszorúját helyezte el. A sort József Ferenc főherceg folytatta, aki így szólt, miután az emlékezés virágait elhelyezte: „Atyám nevében teszem le a koszorút. Ez legyen jelképe atyám szeretetének, hálájának, mely soha el nem fog múlni.” Horánszky Lajos az Országos Tisza Emlékbizottság nevében helyezett el virágokat. Debrecen város koszorúját Magoss György polgármester tette le az oszlop talapzatához. De virágokat hozott Hajdú vármegye alispánja, Pákozdy Sándor és Szatmár-, Ung-, Bereg vármegyék alispánja, Streicher Andor is. Az egykori bajtársakat a 39. gyalogezred nevében Wolff Imre tábornok, míg a 11-es honvédeket Tauber őrnagy képviselte. Koszorút helyeztek még el a Tisza-szakasz vitézei, végül Flohr János tábornok, az ezred egykori parancsnoka helyezett el koszorút a kettes honvéd huszárok nevében. A felemelő esemény díszfelvonulással fejeződött be.
Az emlékművel kapcsolatban azonban bizonytalanságok merülnek fel. Eddig úgy tudtuk, hogy a felállított obeliszk azonos a ma már Honvédtemetőben álló emlékoszloppal. Éles Bulcsú is ezt írja le tanulmányában.
Az egyszerű, műkőből készült oszlopon mindössze ennyi olvasható: Hősök 1914-1918. Ám ennek ellentmondó forrásra bukkant Csizmadia József. Ő Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” című könyvére hivatkozva a következő leírást adja: „A legendáshírű 2. honvéd huszárok emlékét szerény műkőoszlop hirdeti a Széchenyi-út elején lévő huszárlaktanya udvarán. Az emlékoszlop magas, lépcsős alapzaton álló obeliszkszerű építmény. Oldalába az elesett tisztek és legénység nevét vésték. Talpazatán keresztbe tett kard csákóval. Az oszlop homlokzatán az ég felé nyúló kard két oldalán ez a felirat: Pro patria 1914-1918. Az újabb források bizonyos tekintetben ezt is átírják. Az emlékmű anyaga ugyanis nem műkő, hanem márvány.
A korabeli debreceni lapok fentebb bemutatott híradásai valamint az ezredtörténetet bemutató kötetben található fotó immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a ma kettes huszárok emlékoszlopának tulajdonított alkotás nem azonos az eredetivel.
További kutatás tárgyát képezi, hogy mi történt a szeptember 21-én átadott szoborral. Mikor, kik, és hová szállították? Egyelőre rejtély, de bízunk benne, hogy a további kutatások, illetve a nagyközönség segítségével megtudjuk az igazságot.
Az 1916 nyarán kibontakozó Bruszilov-offenzíva óriási veszteségeket eredményezett az ezred számára. Az ezred 14 tisztet és 420 legénységi állományú huszárt veszített. Ekkor halt többek között hősi halált Volhíniában Békessy Béla huszárszázados, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. Három nappal később sebesülésébe belehalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el.
A jelentős veszteséget szenvedő ezredet kivonták a frontról, és az időközben az antant oldalán hadbalépő románok által veszélyeztetett Erdélybe helyezték át.
Nem volt könnyű feladatuk, hiszen jelentős túlerőben lévő ellenséggel kellett szembenézniük. Szeptemberben sikerült előbb az orosz, majd a román támadást is visszaverniük. Helytállásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2500 fős román erővel szemben mindössze 200 huszár állt szemben, mégis megfutamították az ellenséget.
1916 ősze újabb csapást mért az ezredre. Felsőbb utasításra le kellett adniuk lovaikat. A lovatlanított huszárok ettől kezdve tulajdonképpen lövészegységekké váltak. A többi huszárezreddel szemben a debreceni huszárok szerencsésnek voltak mondhatóak, mert később visszakapták lovaikat, ez pedig jó hatással volt hangulatukra.
1917-től bukovinai szolgálatra vezényelték az ezredet. Az újabb hadsereg-átszervezési hullám itt érte őket. A vezérkar úgy vélte, hogy az állóháború kialakulása szükségtelenné teszi a lovasalakulatok fenntartását. Így a meglévő lovas egységeket a – nevük megtartása mellett – átszervezték gyalogos alakulatokká.
Ez jelentősen rombolta az ezred harci morálját, miként a gyakori parancsnokcsere is. 1917 és 18 között több parancsnok is állt az ezred élén. Közülük a legismertebb gróf Tisza István miniszterelnök, aki először 1917-ben töltötte be ezt a posztot, igaz ideiglenes jelleggel, mivel Flohr János ezredparancsnokot más beosztásba helyezték. Az ezredparancsnok távozása előtt ezredjelvényt alapított, amelyet minden tiszt és a legénység minden tagja megkapott. A tisztek feltűzhető ezredjelvénye színes zománcozott, a közhuszároké bronzszínű jelvény volt az alábbi körirattal: DEBRECZENI HONVÉD HUSZÁROK 1914 – 1918. 1917. decemberében az alábbi levelet juttatta el volt ezredének:
„Legyen ez a jelvény a dicsőségben, bajban együtt töltött dicső napok maradandó emléke azok részére, kik büszkék lesznek, hogy a debreceni 2. honvédhuszárezredben szolgáltak.
Ezen jelvény tartson bennünket össze és maradjon jelszavunk továbbra is:
Közösek emlékeink, közös a kincsünk, az ezred becsülete.”
Közben az ezredet új frontszakaszra vezényelték. 1918. május 12-én vagonírozták be őket és indították el az olasz frontra. A meglehetősen elcsigázott és lefogyott katonáknak kellett volna ellentámadásba lendülniük. Az ezred feletti irányítást június 2-án Tisza István vette át. Június 15-én hajnali 4 órakor indult meg a 2. honvéd huszárezred támadása Az esőtől magáradt Piavén azonban csak másnap tudtak átkelni. Ám az átkelést követően erős ellenséges tűzbe kerültek, így a támadás megakadt. A jobbparton az ezred egy része ötnapos elkeseredett küzdelembe kezdett. Feladatuk a Montello-hegyet támadó öt osztrák-magyar hadosztály bal szárnyának fedezése volt. A hadosztály támadása elakadt, így a kettes huszárok is passzív védekezésre kényszerültek. Elkeseredett, öldöklő küzdelem kezdődött, amely után csak június 21-én éjjel tudtak visszavonulni a huszárok az addigra már valamelyest megapadt Piavén. Június 23-án visszaállt a támadás előtti arcvonal, de az egészségtelen körülmények között, kőbe vájt odúkba elhelyezett huszárok között fertőző betegség ütötte fel fejét.
A hónap végén a harcok csitulni kezdtek. Ettől kezdve a 2. honvéd huszárezred az olaszok kisebb betörési kísérleteit próbálták elhárítani. Szeptember 11-én Tisza végső búcsút vett az ezredtől. Így az ezredet a nem sokkal később összeomló olasz frontról már Tóthvárady-Asbóth István alezredes vezette haza. November 23-án érkezett vissza az ezred Debrecenbe. A laktanyájába fegyelmezetten és rendben bevonuló kettes huszárokat azonban másnap, megkapták járandóságukat, és leszerelték őket. Ezzel a nappal megszűnt a debreceni második honvéd huszárezred.
Az ezred katonáinak hősiességét mutatja, hogy tiszti állományából négyen kapták meg a tiszti arany vitézségi érmet. 1914-ben Tóthvárady-Asbóth István százados és zsolnai Zsolnai (Plossek) Gyula százados, 1915-ben az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Békessy Béla százados, 1917-ben pedig Tisza István ezredes. A legénységi arany vitézségi érmet harcokban tanúsított személyes bátorságáért tízen érdemelték ki. Név szerint: Besenyei János őrmester, Biró Albert közhuszár, Hajdok Szilárd törzsőrmester, Kiss B. János közhuszár, Lázár József tizedes, Maczák János őrmester, Nagy Zoltán őrmester, Szatmáry Ferenc őrmester, Szodoray István szakaszvezető és Tóth Miklós törzsőrmester.
1924. szeptember 21-én – 10 évvel a háború kitörését követően – a debreceni huszárok híres ezrede kettős ünnepélyt rendezett. Leleplezték a laktanya udvarán emelt emlékművet és felavatták az ezred egykori parancsnokának, a háború végén meggyilkolt miniszterelnöknek az emlékszobáját, a Tisza-szobát.
A jeles eseményre magas rangú vendégek látogattak a városba. Szeptember 20-án megérkezett József Ferenc királyi herceg, a Magyar Honvédség első főparancsnoka. Horthy Miklós kormányzót Horváth István altábornagy képviselte. A kormány képviseletében dr. Rakovszky István belügyminiszter jelent meg az ünnepségen. Az Országos Tisza-emlékbizottságot Hazai Samu volt honvédelmi miniszter vezetésével külön küldöttség képviselte.
Másnap, szeptember 21-én délelőtt 10 órakor a királyi herceg a város híres ötösfogatán a huszárlaktanyába hajtatott. Kíséretében ott volt dr. Hadházy Zsigmond Hajdú vármegye főispánja és dr. Magoss György Debrecen polgármestere. A Tisza-családot Tisza György gróf képviselete.
Az ünnepség a Tisza-szoba felavatásával vette kezdetét. Az ezred törzsépületében alakították ki volt bajtársai adakozásaiból az egykori miniszterelnök emlékszobáját. A szoba bútorzatának elkészítésére még a háború kitörését megelőzően megállapodást kötött Tisza Schwitzer Ferenc iparművésszel. A háború azonban közbe szólt. Most a néhai ezredparancsnok emlékére tisztelői elkészíttették a bútorokat. Az ízléses, korai román stílusú bútorzattal összhangban volt az a hatalmas, életnagyságú olajfestmény, amely Tisza Istvánt ábrázolta. A képet egy berlini festőművész készítette. Érdekessége az alkotásnak, hogy a tábori egyenruhát viselő Tiszát a bukovinai események idején, a helyszínen örökítette meg Zieglen berlini festő és tanár. Úgy vélem, hogy az 1939-ben megjelent ezredtörténet V. képtábláján ez az alkotás található. A kép hátterét az erdő adja, középpontjában pedig a távolba révedő parancsnok látható. Az alkotó azt a pillanatot örökítette meg, amikor az ezredes a tábori istentisztelet befejezését követően katonáihoz beszél.
A bajtársak és tisztelők által megtöltött szobában először Flohr János szólt az egybegyűltekhez. Az egykori ezredparancsnok rövid méltató beszédet mondott, ezt követően pedig leleplezte a festményt. Őt Tóthváradi Asbóth István követte, aki Tisza katonai és emberi nagyságáról beszélt. Hazai Samu az Országos Tisza-emlékbizottság nevében emlékezett meg Tisza Istvánról. A beszédeket követően Flohr János átadta a szobát Tömötör József laktanya-parancsnoknak. Az ünnepség első részének befejezéseként Huszár Endre tábori lelkész megáldotta a szobát.
Ezt követte az emlékoszlop leleplezése. A laktanya udvarán gyűlt össze az ünneplő tömeg. A magas rangú vendégek között az első helyen kell megemlékeznünk József Ferenc főhercegről, mellette Horthy Miklós kormányzó személyes képviselője, Horváth István altábornagy, Rakovszky Iván belügyminiszter, Ferjencsik Ottó tábornok, körletparancsnok volt jelen az ünnepségen.
A laktanya udvarán felsorakozott a helyőrség teljes állománya. A rendőrséget egy század képviselte, és fegyelmezett alakzatban ott álltak a fiú és leány cserkészek is. Vitéz Nagy Pál honvédségi főparancsnok szemlét tartott a felsorakozott katonai egységek előtt. Ezt követően a vendégek helyet foglaltak a díszsátor alatt. Az emlékoszlop leleplezési díszbeszédét Ujfalussy Gábor huszárezredes, a kettes huszárok egyik legvitézebb ezredparancsnoka tartotta. Beszéde végén ágyúdörgés kíséretében lehullott a szoborról a lepel. Elő bukkant a márványból készült obeliszk.
Az oszlopon felül egy kard, mellette a Pro patria 1914-18 felirat volt látható. A kard alatt aranybetűkkel Tisza István neve. Ez alatt a 13 hősi halált halt tiszt neve következett. Az oszlop többi oldalán az ezred 450 elesett alttisztjének és huszárjának neve volt olvasható. A szobor alján bronz kard feküdt cserfa koszorún rajta egy huszárcsákóval. Az adakozásból emelt emlékművet Debrecen város nevében Magoss György polgármester vette át megőrzésre és gondozásra. Beszéde után helyezték el az emlékezés koszorúit a megjelentek. A sort Nagy Pál honvédségi főparancsnok kezdte, utána Ferjenszki Ottó körletparancsnok a honvédelmi miniszter koszorúját helyezte el. A sort József Ferenc főherceg folytatta, aki így szólt, miután az emlékezés virágait elhelyezte: „Atyám nevében teszem le a koszorút. Ez legyen jelképe atyám szeretetének, hálájának, mely soha el nem fog múlni.” Horánszky Lajos az Országos Tisza Emlékbizottság nevében helyezett el virágokat. Debrecen város koszorúját Magoss György polgármester tette le az oszlop talapzatához. De virágokat hozott Hajdú vármegye alispánja, Pákozdy Sándor és Szatmár-, Ung-, Bereg vármegyék alispánja, Streicher Andor is. Az egykori bajtársakat a 39. gyalogezred nevében Wolff Imre tábornok, míg a 11-es honvédeket Tauber őrnagy képviselte. Koszorút helyeztek még el a Tisza-szakasz vitézei, végül Flohr János tábornok, az ezred egykori parancsnoka helyezett el koszorút a kettes honvéd huszárok nevében. A felemelő esemény díszfelvonulással fejeződött be.
Az emlékművel kapcsolatban azonban bizonytalanságok merülnek fel. Eddig úgy tudtuk, hogy a felállított obeliszk azonos a ma már Honvédtemetőben álló emlékoszloppal. Éles Bulcsú is ezt írja le tanulmányában.
Az egyszerű, műkőből készült oszlopon mindössze ennyi olvasható: Hősök 1914-1918. Ám ennek ellentmondó forrásra bukkant Csizmadia József. Ő Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” című könyvére hivatkozva a következő leírást adja: „A legendáshírű 2. honvéd huszárok emlékét szerény műkőoszlop hirdeti a Széchenyi-út elején lévő huszárlaktanya udvarán. Az emlékoszlop magas, lépcsős alapzaton álló obeliszkszerű építmény. Oldalába az elesett tisztek és legénység nevét vésték. Talpazatán keresztbe tett kard csákóval. Az oszlop homlokzatán az ég felé nyúló kard két oldalán ez a felirat: Pro patria 1914-1918. Az újabb források bizonyos tekintetben ezt is átírják. Az emlékmű anyaga ugyanis nem műkő, hanem márvány.
A korabeli debreceni lapok fentebb bemutatott híradásai valamint az ezredtörténetet bemutató kötetben található fotó immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a ma kettes huszárok emlékoszlopának tulajdonított alkotás nem azonos az eredetivel.
További kutatás tárgyát képezi, hogy mi történt a szeptember 21-én átadott szoborral. Mikor, kik, és hová szállították? Egyelőre rejtély, de bízunk benne, hogy a további kutatások, illetve a nagyközönség segítségével megtudjuk az igazságot.