Bekecsi Emléktúra néven, az első világháború egyik csatájának színhelyére, az erdélyi Szováta város közelében lévő bekecsi emlékhelyre szerveztek huszártúrát a szovátai 15. Mátyás Huszárezred hagyományőrzői, szeptember 25-én. A programra Hajdú-Bihar megyéből is érkeztek.

Az emléktúrán, melyen az 1916. október 5-ei csatára emlékeztek, Erdélyből és Magyarországról összesen nyolc huszáregyesület több mint félszáz lovas huszárja vett részt. A Bekecs-hegy, a Görgényi-havasok  déli vonulatának része, és az első I. világháborúbanmagyar győzelemmel végződő harcok színhelye volt. Az egykori lövészárkok nyomai még több mint kilencven év után is láthatóak. Október első napjaiban a környék falvainak lakói emléktúrát tesznek a hegytetőn, és megemlékeznek a hősi halált halt magyar katonákról… Idén a szokásostól hatalmasabb rendezvénnyel emlékeztek: ismét magyar lovas huszárok érkeztek a Bekecs-hegyre, Erdélyből és a Partiumból, és Magyarországról is. Többek között voltak Bihardiószegről, Csíkszeredáról, Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Szentegyházáról és Szentjobbról is, a Szováta melletti emlékhely festői szépségű pontján. Természetesen a jó határmenti kapcsolatoknak köszönhetően ismét jelen volt a kemény lovas megpróbáltatással is egybekötött emléktúrán, és koszorúzási ünnepségen, Magyarország képviseletében, a Hajdú-Bihar megyei Huszárbandérium küldöttsége is: Csontos János,Juhász ImreKovács JánosSzabó Gábor és Szoboszlai Soma részvételével. A lovasaink kemény hegyi terepen közel húsz kilométeres lovas túra után érkeztek fel az emlékműhöz, ahol koszorúzást tartottak az erdélyi szervezők, majd tábori ebéd következett. Ez után egy 17. században leégett és megsemmisült hajdani Ferences-rendi kápolna helyére lovagoltak a huszárok, ahol négyszáz év eltelte után már látható az építkezés, mely a remények szerint – az új kápolna felépülése – után ökomenikus zarándokhellyé válhat.


A megemlékezés után a lovasok a szálláshelyre vonultak, ahol este tábori piknik volt, bajtársi találkozóval. Ez az emléktúra a 2007-es és a 2009-es nagy erdélyi túra után immár a harmadik megpróbáltatás volt a síkvidéki debreceni, és hortobágyi, valamint partiumi lovasok számára. A mostani hegyi túra katonás keménységet követelt a lovasoktól, és jól jellemzi a túra viszonyait az a tény is, hogy a táborhelyet őrző kutáyknak a nyakörve acéltüskés lánc volt, mely a farkasok támadása esetében védheti az őrző állatokat…

(Összefoglalta: Szoboszlai Endre.)
Képek megtekinthetők a Galériában.


Egyesületünk küldöttségének részvételét támogatta az Energetikai Lapkiadó KHT, 1081 Budapest, Köztársaság tér 7.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.