A jelentős összefogás eredményeként idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a DEBRECENI JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓT, ahol számos MŰALKOTÁS KERÜL MAJD ÁRVERÉSRE, és a bevételből a jelzett INTÉZMÉNYEKET SEGÍTIK.
Remélhetőleg az idei aukció sikeréhez az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. is hozzájárul azzal, hogy a nemes kezdeményezést támogatta. A rendezők az árverés bevételével az IMMÁNUEL Otthont, és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyhídi Gyermekotthonát segítik, ez által pedig a halmozottan sérült gyermekeket és fiatalokat.
Az aukció 2010. december 5-én vasárnap délután 15 órakor kezdődik a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontföldszintjén (4029 Debrecen, Csapó utca 30.).
A www.axioart.com és a www.immanuelotthon.hu (Események című alfejezet) internetcímen is megtekinthetők az alkotások, melyeket majd az árverésen meg lehet vásárolni.
A megjelenteket köszönti: Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Ezt követően a résztvevők az Immánuel Otthon műsorát tekinthetik meg.
Az aukcióra minden segítő szándékú és a képzőművészetet is kedvelő, résztvevőt várnak a rendezők.