Romániai és magyarországi huszárok találkozója Létavértesen és Álmosdon
Nyolc éve, 2004-ben indult el a magyar-román határ menti kapcsolatok kiépítése a huszárhagyomány-őrzők segítségével. A közel évtizednyi idő alatt számos partiumi és erdélyi településen szerepelhettek a hajdú-bihari huszárbandérium tagjai, és a „huszár-diplomácia” hozadékaként a Bihar megyei és erdélyi lovas barátok pedig Magyarországon közreműködhettek immár számos programon.
A magyar huszárok szervezésében ismét közös programon vehetnek részt a romániai és magyarországi huszár-hagyományőrzők, Létavértesen és Álmosdon, amikoris 2012. május 11-én és 12-én, kétnapos eseményre érkeznek majd a hazai és romániai bajtársak, Létavértesre a Liget tanyai Álomzugba.
Az immár második Érmelléki Huszárokosító és kulturális program igazi majálisi hangulatú találkozónak ígérkezik, mely Létavértesen kezdődik majd május 11-én 13 órakor egy fegyver- és egyenruha-kiállítással a helyi Református Egyházközség néprajzi termében. Köszöntőt mond: Menyhárt Károly létavértesi polgármester, megnyitja: Markovics Mátyás bagaméri iskolaigazgató.
14 óra 30 perc: Koszorúzás Létavértes főtérén (Kossuth-szobor).
Felkészülés a lovastúrára.
A lovasok ez után átlovagolnak majd Álmosdra, ahol 17 órakor megtekintik a Kölcsey-emlékházat, tárlatvezető: Nagy Sándor és felesége, pedagógusok.
A program huszártábori piknikkel folytatódik a Kölcsey utca elején, Markovics Mátyásnál.
20 óra: a piknik után, este visszalovagolnak a lovasok és a kísérőszekerek Létavértesre.
Május 12-én szombat:
Reggel 8 órakor Létavértesen megtekintik a helyi görög katolikus templomot, Szimicsku Ferenc esperes vezetésével.
Majd 9,30 órától a Liget-tanya 9. szám alatti Álomzugban Csontos János főszervező, huszárfőhadnagy, mint vendéglátó, Bartha Mihálymezőpaniti polgármester, és dr. Kádár László a sepsiszentgyörgyi Szilaj Hagyományőrző elnöke megnyitója után kezdetét veszi a rendezvény és a sok kísérőprogram.
10 órától szakmai előadások kezdődnek, elsőként dr. Kelemen Attila (bukaresti parlamenti képviselő, a lovas kultúráról), Zilahy István(hortobágyi ménesigazgató, a Nóniuszról), Balogh Gyula történelem tanár (Görgey tábornok és Vámospércs kapcsolatáról), Juhász Imreés Antal József huszártisztek pedig a betyár és szabadcsapatok fegyverzetéről tart majd előadást.
Körülbelül 12 óra 30 perctől is több érdekességet láthatnak majd a résztvevők, így előadást tart majd Pásztor Gabriella romániai államtanácsos, váradi pedagógus (a romániai magyar oktatásról). Ezt követően a sepsiszentgyörgyi íjászok tartanak majd bemutatót, illetve Antal József, Adorján Csaba és Szoboszlai Endre huszáralaki kiképzést, szabályzatismertetőt tartanak…
15 óra: ebéd.
A program folytatásaként a már 2011-ben is sikeres, Markovics Mátyás által levezényelt, szertartásszerű érmelléki borbemutató (Preku Gyula, Kokad, Kovács Lajos Székelyhíd) követi, majd táncházi „fergeteges” zárja. Köszöntőt mond: dr. Rozsnyai István a Magyar Néprajzi Kiállítóterem munkatársa. Közreműködnek majd az erdélyi Szilágy (Bokréta Tánccsoport), és Kolozs megyei táncosok (Tündérvár Tánccsoport), valamint a létavértesi Villongók Néptánccsoport, és a hortobágyi Kilenclyukú Néptánccsoport tagjai.
Kb.: 19 óra: a rendezvény zárása.