Lármafaavatás Diószegen – Huszárdíszőrséggel

Március 20-án a romániai Bihardiószegen lármafaavató ünnepséget szerveztek a Református egyház és a helyi huszárhagyomány-őrzők. A lármafa a magaslatokon elhelyezett, az ellenség közeledését, a közvetlen veszélyt fény- és füstjelekkel jelző hírközlő eszköz volt egykoron, mely földbeásott, hozzávetőlegesen nyolc méter hosszú rúd. Felső részére szurkos szalmacsóvákat kötöttek…


Az ünnepi eseményen Gellért Gyula diószegi református lelkipásztor hirdetett igét, majd Meleg Vilmos nagyváradi színművész előadása következett, valamint a helyi gyermekszínjátszó csoport műsorát láthatták az ünnepi esemény résztvevői.

Ezt követően a református templomkertben helyi, és Hajdú-Bihar megyei hagyományőrzők közreműködésével, felavatták Bihardiószeg lármafáját. Az avató ünnepi beszédet debreceni vendég tartotta, dr. Papp Gyula, a Magyar Honvédség nyugalmazott ezredese, a hajdú-bihari huszárcsapat tiszteletbeli elnöke, személyében. A szónok beszédében figyelmeztetett a magyarság fogyásának rendkívül veszélyes tendenciájára, és felhívta a figyelmet a magyar jövő alakításának történelmi kötelezettségére. Elmondta többek között – idézzük: „Jelzett a lármafa, ha jött a török vagy a labanc, s a népesség sok erdélyi településen fedett lépcsőkön menekülhetett be az erődtemplomba. Ahogyan azt Ady írta: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán”, s az őrzők vigyáztak és jeleztek, ha jött az ellenség. A ma állított lármafák nem a hömpölyögve közeledő ellenségre figyelmeztetnek, hanem a kötelességünkre: megmaradni magyarnak, megmaradni a szülőföldön, megmaradni-erősödni a hazában, e hazában. Vallani szellemiségünket, az erdélyiséget, a transzilvanizmust, amely egyedi eszme Európában, sőt, a világban. Emlékeztetnek bennünket a veszteségeinkre, az áldozatokra, történelmünk hőseire, s emlékeztessen bennünket a meg nem született, a világra nem hozott magyarokra is…”

Majd így folytatta a szónok: „A tudósok szerint az emberiség lélekszáma 1804-ben egymilliárd volt. Ugyanebben az évben a Magyar Királyság 10,4 millió lakost számlált. A XIX. század hajnalán tehát minden századik földlakó a Magyar Szent Korona alattvalója volt. Számarányunk az elmúlt kétszáz évben a hetedére csökkent…”

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult, majd megkoszorúzták a Kossuth-szobrot, és a Széchenyi, valamint a Simonyi emléktáblát.

Huszárcsapatunkat Adorján Csaba (Álmosd) és Bujdosó Zoltán (Konyár) képviselte még.

(Összefoglalta: SZOBOSZLAI ENDRE.)