2011. január 2-án vasárnap immár harmadjára szervezték meg a szomszédos Bihar megyei Szentjobb község hagyományőrzői a téli huszárportyát, és szekértúrát, melyen ismét jelen voltak a hajdúsági lovasok is, a Bihar megyei bajtársak mellett.

A jelenkori lovas katonák azt kívánták megmutatni, hogyha az egykori huszárok képesek voltak téli rossz időben is lovagolni, netán harcolni is, akkor a mai, nyilván kényelmesebb viszonyokhoz szokott, hagyományőrző lovasok is képesek egy békés, határ menti kapcsolatokat is ápoló közös túrára. Az idei téli huszártúra Bihar megye Romániához tartozó részen valósult meg, a szentjobbi (Sâniob) huszárhagyomány-őrző bandérium, és Zatykó István polgármester szervezésében. Meghívásukra idén is részt vettek a Bihardiószegről érkező huszárok is, valamint Debrecenből és Hajdú-Bihar megye pár településéről is néhányan – igaz, a 2011-es túrára lószállítási gond miatt csak gyalogosan érkeztek a magyarországiak, azonban a túloldalon kölcsön lovakra pattanhattak, amennyire ezt a dermesztő hidegben elgémberedett derék engedte…

A Hajdú-Bihar megyei küldöttség tagjai voltak: Adorján Csaba, Bujdosó Zoltán, Juhász Imre, Kárai Sándor, Kovács János, Sarudi Sándor, Szabó Gábor és Szoboszlai Endre.

A téli túra Szentjobbról indult. Szép lankás, erdős, havas, és fagyott jeges terepen nyolc kilométert haladtak, míg Nagykágyáig (mai román neve Cadea) értek a lovasok, és a kíséretükben haladó szekerek. Nagykágyán a diószegi szőlősdombok közelében lévő Kisrózsa dűlőben található egy 1904-ben épült, jó nyolcvan (!) méteres, muzeális értéket képviselő pince, mely előtt enyhet adó tábortűz fogadta a bederesedett bajszú lovasokat. Majd ebéd következett a ma Nagy István tulajdonát képező hatalmas pincében rögtönzött tábori asztalnál. Ez után visszavonult a csapat – újabb nyolc kilométert lovagolva – Szentjobbra, közben a település előtt a 2007-es nagy erdélyi huszár emléktúrakor avatott kopjafánál koszorúzási ünnepséget tartottak. Gellért Gyula diószegi református lelkész és Szoboszlai Endre helyezte el az emlékezés koszorúját. Zárásként a kopjafánál Rákóczi Lajos érköbölkúti pedagógus, lovasgazda, elszavalta a Szózatot, majd a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Szentjobbon forró vacsora várta az átfázottakat, és egyeztették a 2011-es várhatóan bőséges huszárprogramokat. Az Európai Unió adta regionális kapcsolatépítés lehetőségeit ismét tovább bővítették a huszárdiplomáciát már több éve gyakorló hagyományőrzők.

A programnak mind a magyarországi, mind a romániai magyar sajtóban jó visszhangja volt!

(Összefoglalta: Szoboszlai Endre.)



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.