A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának meghívására, 2010. október 5-én 18 órától 20 óráig Simonyi óbestertől az ejtőernyős huszárokig címmel, vetítéssel és emléktárgy-bemutatóval színesített, huszártörténeti előadást tartott az egyetemi fiatalság a hajdú-bihari huszárbandérium két tagja.
A programon szó volt a huszárság több száz éves történetéről, és a jelenlegi huszárhagyomány-őrző bandériumunk jelenkori tevékenységéről is, kiemelve azt, hogy a modern világunkban milyen nagy szükség van a régi nemzeti hagyományok, így a katonai hagyományok ápolására is. Egyben ismertették az előadók azt is, hogy ma már milyen szép túrákat rendeznek a 21. századi huszárok például Erdélyben, és a Partiumban. Az igen sikeres rendezvény meghívott előadói voltak: Dr. Papp Gyula nyugállományú ezredes, és Szoboszlai Endre, a Hajdú-Bihar megyei Lovas- és Huszárhagyomány-őrző Közhasznú Egyesület alelnöke és sajtófelelőse.
A szerevezők részéről – a két vendégelőadó anyaga után -, Prof. Dr. Szilágyi László, vetített képes bemutatást tartott arról is, hogy több ma is prosperáló katonai egység viseli Nyugat-Európában magyar huszár híresség nevét, köztük található páncélos, de még ejtőernyős alakulat is. Mindhárom előadó kiemelte, hogy a magyar huszár olyan régi és dicső múltú hungarikum, melyre büszkék lehetnek a mai fiatalok is, akik már békében élhetnek…
Az egyetemi oktatás részeként szervezett szakmai programon több professzor, egyetemi szaktanár, és természetesen sok egyetemi hallgató vett részt, akik az elméleti anyag után a rögtönzött kiskiállítást is megtekintették.
(A szakkollégiumról itt olvashatnak az érdeklődők: http://hatvani.unideb.hu/ , ezen belül pár programjuk, köztük az említett is, itt látható: http://hatvani.unideb.hu/index.php?option=com_content&task=view&&Item )
2010. október 6.