Egyesületünk huszárprogramot szervezett Álmosd, Bagamér, és Románia, Bihardiószeg helyszínekkel 2013. augusztus 11-én.

A jelentős huszárprogram során több szakmai és kulturális program is lezajlott Álmosdon és környékén. Bagamér településre lóháton és fogatokkal átvonultunk, ahol a község polgármestere mondott köszöntőt, majd megkoszorúztuk a Bocskai-mellszobrot. Álmosdon a határ közeli Bocskai szoborkompozíciónál helyeztük el az emlékezés koszorúit.

Rendezvényünk kapcsolódott a romániai bihardiószgi csataimitációhoz is, ahol egyesületünk tagjai is részt vettek a csatajelenet felelevenítésében. A rendezvény az 1604. október 15-ei Bocskai István erdélyi fejedelem által vezetett felkelés és szabadságharc első győztes csatájának emlékére szerveződött meg. Az immár 8. csataimitáció, és sok más program, a romániai Bihardiószeg határában, a Nyúzóvölgyben zajlott le. A programot segítette csapatunk is. Volt lovascsata harci imitációs és bemutató, ünnepi kulturális és vallási program is, ahol részt vett – Bocskai-ruhában -, más hagyományőrzőkkel együtt, csapatunk is. (A rendezvény fotói a Galéria részben tekinthetőek meg.)

Egy válasz

  1. Visszajelzés: eduardo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.