HATODIK TÉLI HUSZÁRPORTYA, Szentjobb, Románia, Bihar megye (2014.01.04.):
Hatodik téli huszárportya, a romániai Bihar megyében: 2014. január 4-én, szombaton, Romániában, Bihar megyében, immár a 6. alkalommal zajlott le az év eleji huszárportya, az Érmellék és a Hegyköz határában. A téli huszártúrán egyesületünk küldöttsége is részt vett, (sokan voltak Erdélyből is) Szentjobb, Nagykágya, és Hegyközszentmiklós környékén, a romániai Bihar megyei huszárokkal együtt. A programon lovas- és szekértúra, emlékkoszorúzás és piknik, majd zenés ünnepi vacsora szórakoztatta a résztvevőket. (Pár fotó a Galéria részben látható.)
HUSZÁRTÚRA A DONI ÁLDOZATOK EMLÉKÉRE, Hortobágy, 2014.01.11.:
A második világháború egykori hőseinek, és áldozatainak, ezen belül a Donnál, 1943 januárjában elpusztult bajtársak tiszteletére, lovas emléktúrát szerveztek a Hortobágyon, Juhász Imre alelnökünk vezetésével. A túra résztvevői hozzávetőlegesen húsz kilométert tettek meg, érintve a Máta-papegyházi Árpád-korabeli templomromot is. Az emléktúra résztvevői: Juhász Imrehagyományőrző huszárőrmester, Adorján Csaba, Bodnár Dániel, Horváth Csaba, Kovács János, és Szabó Gábor. (Fotó a Galéria részben látható.)
IMRE ZOLTÁN FOGATHAJTÓRA EMLÉKEZÜNK, Paptamási, Románia, Bihar megye, 2014. 02.09.:
IMRE Zoltán romániai magyar nemzetiségű fogatható halálának első éves évfordulójára megemlékezést szervezett Rákóczi Lajos tanár úr, Érköbölkúti lovas gazda. Az emlékezés istentisztelettel kezdődött a református templomban, majd a temetőben felavatásra került az elhunyt fogathajtó kopjafája. Az emlékező rendezvényen a bihardiószegi és szentjobbi, és a hajdú-bihari huszárcsapat gyalogosai álltak díszőrséget. (Interneten itt olvasható a romániai sajtóból pár tudósítás, fotókkal: http://www.reggeliujsag.ro/imre-zoltanra-emlekeztek-paptamasiban/ , és itt is: http://www.reggeliujsag.ro/fogathajtas-csillagosvenyen/ )
SIMONYI ÓBESTERRE EMLÉKEZTÜNK LÉTAVÉRTESEN – NŐNAPI KÖSZÖNTŐVEL EGYBEKÖÜTVE, Létavértes, 2014.03.08.
Simonyi óbesterre emlékezve, egy emléktáblát avattunk Létvértesen, az Árpád téren, a helyi önkormányzattal együttműködve. A program előtt a Nemzetközi Nőnap tiszteletére, a huszárfeleségeknek kulturális programot szerveztünk, a lovasoknak pedig gyakorlás volt, majd az emléktábla felavatása után a hölgyeket meghívtuk a Stefánia Cukrászdába.
MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKEI ÜNNEPSÉGEN SZEREPELTÜNK, Debrecen, 2014.03.15.:
Délelőtt, a városi hivatalos állami ünnepségen, lovas és gyalogos egységeink is szerepeltek. A lovasok a Megyeháza mögötti parkolóban készültek fel a programra, lóápolás, felszerelkezés, nyergelés, gyakorolások. Sok, főként fiúgyermekes apuka, jött el a mindig látványos esemény megtekintésére. Majd a Petőfi térre vonult a csapat, ahonnan a sokadalommal a Megyeháza és a Városháza felé indultak. Útközben több kulturális esemény is lezajlott, majd a zászlókat a gyalogosok vették át, és a Kossuth-szoborkompozíciónál álltak díszőrséget, a Nagytemplom előtt, a Honvédséggel együtt. Kósa Lajos polgármester úr ünnepi szónoklata és a koszorúzások után, a forradalmi eseményekről szóló irodalmi műsor szórakoztatta a jelenlévőket…
HAGYOMÁNYŐRZŐ ESEMÉNYEK BIHARDIÓSZEGEN, Romániai, Bihar megye, Diószeg, 2014. 03.15 és 16.:
Gellért Gyula református lelkész (a Bocskai-emlékcsaták egyik főszervezője) közelgő nyugállományba vonulása előtt még több ünnepi eseményt is megszervezett – segítőivel együtt. (A lelkész úr 36 év szolgálat után vonul nyugállományba, ebból 16 éven át esperes volt.) Március 15-én délután és koraeste a bihardiószegi huszárcsapat új tisztjeinek és a Bóné András Kurucezred tagjainak eskütételére került sor. Előtte a református templomban istentisztelet és kulturális műsor volt, majd több helyszínen emlékkoszorúzás zajlott. Este a hegyaljai temetőben Csellei Károly 1848-49-es honvédtisztre emlékeztünk – sírjánál. Március 16-án vasárnap a református templomban istentiszteleten vettünk részt, majd II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléktáblájának a leleplezése következett, valamint a kurucezred zászlóavatás és a parókia udvarán lévő hajdú, kuruc, és huszár emlékmúzeumba látogattunk a felavatásának tiszteletére. A programok során néhány vezetőségi tagunk is közreműködött az igen látványos és eseménydús rendezvényeken, és koszorúzásokon. (Pár fotó a Galéria részben látható.) Az eseményről a romániai Bihar megyei magyar sajtó bőven beszámolt, lásd többek között itt: http://www.erdon.ro/katonai-hagyomanyorzesben-is-jeleskedik-dioszeg/2505472 és itt is: http://www.erdon.ro/48-as-honvedtisztnek-allitottak-obeliszket-dioszegen/2506485