2013. november 23-án ünnepeltük meg a debreceni Megyeháza dísztermében az összeverbuválódásunk 25., újjáalakulósunk 10. éves évfordulóját. Az eseményen azonban megemlékeztünk az első világháború befejeződésének, és a Császári és Királyi 16. Huszárezred, valamint a Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred (1869-1918) megszűntésnek 95. évfordulójáról is. Az ünnepségen hazai, olaszországi és romániai vendégek is jelen voltak. A programon több kulturális műsor is volt, valamint először koszorúztuk meg a Megyeháza bejáratánál lévő, császári és királyi 16. Huszárezred emléktábláját. Az eseményre szép, 4 oldalas színes, többnyelvű prospektust adtunk ki a 25 éves csapatunk életéről. A nagyszabású, teltházas emlékünnepségünket BODÓ SÁNDOR, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, nyitotta meg, majd a 25 éves a hajdú-bihari huszárbandériumról Csontos János elnök tartott visszatekintő megemlékezést. Ezt követően a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökének, Székely Tibornak a köszöntője, következett.

Huszonöt év huszáremlékeink ápolásában, Magyarországtól Erdélyig címmel vetítettképes
előadást tartott vitéz Szoboszlai Endre alelnök, segítette: Szoboszlai Soma.
A program során kitüntetéseket, emlékplaketteket is átadtunk, majd kulturális műsor
szórakoztatta a megjelenteket, közreműködött a Boróka Zenekar (Szilágysámson, Szilágy
A programot fogadás zárta, majd az egyenruhában lévő résztvevőkkel, köztük a romániai és
az olaszországi vendégekkel, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál sorakoztunk fel, ahol
Gellért Gyula bihardiószegi református lelkész áldotta meg jelenlévő bajtársakat. (Az ünnepi
eseményünk fotói a Galéria részben találhatóak.)
A 25 éves ünnepségünkről pár sajtótudósítás itt olvasható:
HAZAI (dehir.hu)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.