Hetedik téli huszárportya, a romániai Bihar megyében: 2015. január 3-á, szombaton, Romániában, Bihar megyében: Immár a 7. alkalommal zajlott le az év eleji huszárportya, az Érmellék és a Hegyköz határában. A téli huszártúrán egyesületünk küldöttsége is részt vett, (sokan voltak Erdélyből is) Szentjobb és Nagykágya környékén, a romániai Bihar megyei huszárokkal együtt. Részt vettek: Adorján Csaba, Bodnár Dániel, Csontos János, Horváth Csaba, Juhász Imre, Szabó Gábor.
A jelenkori fogatos és hátaslovas téli túrákon résztvevők, a hidegben és rossz körülmények között is helytálló, egykori lovas huszárokra emlékeznek, immár évek óta, a romániai Érmellék és a Hegyköz térségében. Az idei programon, mely most az első világháború emlékére szerveződött, mintegy száz fő vett részt, köztük hatvan huszár is. A túrázók között sokan Erdélyből érkeztek, de voltak a romániai Bihar megyéből, valamint ismét jelen volt a hajdú-bihari huszárbandérium küldöttsége is, Csontos János egyesületi elnök vezetésével. A túra során a hagyományőrzők megkoszorúzták a Szentjobbon található Simonyi óbester emléktáblát, valamint a falu határában felállított kopjafát is.
(Fotó: Rencz Csaba, újságíró, Russmedia Press SRL, Románia. Az eseményen készült néhány fotót lásd a Galéria című részen!)